Évek óta nem siklóztunk… 145 évvel ezelőtt adták át a mai napon a “Budai Hegypályát”, Buda egyik legizgalmasabb, leglátványosabb továbbmenet-nincs-és-minek-is járgányát (a másik a Fogaskerekű Vasút, a harmadik a Gyermekvasút). Tényleg drága? Túl hosszú a sor? Már oda is épp elég a BKK-ból? Vajon a wikiről töltöttük a cikket? Ezekre a kérdésekre mindenki csak magának találhatja meg a választ, mi csak hatásvadásztunk az évforduló kapcsán.
Egy alkalommal úgy hozta a sors, hogy egyik vendég a másik után jelentette be a portán, hogy az éjszakára tisztításra kirakott cipője reggelre elveszett. Pontosabban: egy egész szállodai emelet csaknem valamennyi vendége. Noha a vezetőségnek természetesen nem állt szándékában elállni a kötelező kártérítéstől, szükségesnek látták, hogy mihamarabb nyomára jussanak a kintről besurrant tolvajnak. Az ugyanis az első pillanattól kezdve mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy ilyesmit a személyzet egyetlen tagja sem követhetett el.
Lázár Kati Jászai Mari estje! – Jászai Mari: Lázár Kati, Látvány: Bánki Róza, Munkatárs: Gyalog Eszter
Kaptunk egy kis segítséget a vasárnapi városnézéshez: otthonról, kényelmesen megtervezhetjük, melyik városbéli látványosságunkhoz menjünk – legyen a Citadella, vagy inkább a Szécheny Gyógyfürdő? A sokszor látott szépségeket pedig megnézhetjük felülről, és szinte minden tetszőleges szögből. Hát, a 2-es villamosból nem látni így rá a parlamentre!
Még óvodából hoztam akkor le a nagyobbik lányomat, a Mechwart ligeti játszótér felé kerülve, amikor megláttam a kiírást, a késő délután már szélesre tárt bejárati ajtón: „A zongoránál esténként Torma Rudolf.”
Bár odakint még mindig nagyon meleg volt, odabent, a több mint százéves háznak, az utcaszint alatti belsejében kellemes hűvös fogadott minket. A félhomályban úszó helyiségben, annak ellenére, hogy szombat este volt, akadt hely este tízkor is, még bőven.
Már nem is emlékszem, hogy a ’80-as évek közepén hogyan vetődtünk el a Malomtó bisztróba. Másfél évtizeddel korábban gyakran nézegettem át ide a Lukács tetőteraszáról, de inkább a melegforrás táplálta tavat bámultam onnan a magasból, mint az éttermet.
Sokan ülnek ma be a Bambiba, hogy egy kis retróval töltsék fel magukat. De a hely szellemét nem sikerült bezárni egy palackba. Vagy – ha sikerült is – kiengedte valaki.
Ha korábban nem is, legkésőbb a következő Múzeumok éjszakáján, ahelyett hogy a Szépművészetiben egymás sarkát taposnátok – tucatnyi, egymásra torlódott japán csoport miatt én még a Mona Lisát is kihagytam a Louvre-ban – látogassatok el a Öntödei Múzeumba. Varázslatos régiségekbe fogtok botlani!
Ez a kép akár az Ágnes presszóban is készülhetett volna. De nem ott készült. Ez a Bambi belső tere. Ami a két presszót összeköti, az a kovácsoltvas-lábú piros szkáj bútorok kavalkádja. Talán az Észak-budai Vendéglátónak is volt egy Buchwald bácsija, aki székekben utolérhetetlen volt. Már, ha a mennyiséget nézzük.
