A Zsanett a Gellértből

A Robi bejárt reggelenként a Meszéna előadásait hallgatni a differenciálszámítás szépségeiről, a Zsanett pedig átjárt a Gellértbe napozni. Mert egy nőnek akkor is örökké formában kell lennie, ha nem a testéből él. Ha viszont abból, akkor meg pláne.

Hotel Gellért 60as évek Ajánlom Budapest

A Közgázon volt egy Robi nevű haverom. Ő is matekbuzi volt, tudtunk miről dumálni üres félóráinkban, még ha ezért néha hülyének is néztek minket. Egy későőszi napon, épp azon a hétvégén, amelyiken az Erzsébet hidat átadták, náluk voltam látogatóban Székesfehérvárott, és csaknem egy teljes napot rászántunk egy olyan probléma megoldására, aminél a gyakvezető is feltette a kezét.

Volt persze egy másik közös témánk is: kalandok a siófoki éjszakában. Előző nyáron még nem ismertük egymást, én a Hungáriában voltam éjszakás recepciós, ő a Napfényben éjszakás londiner. Nálunk, a Hungáriában teljes nyugi volt egész éjjel, még aludni is lehetett, mert drinkbár is csak a szomszéd Lídó szállodában volt, de a Napfényben működött bár is, ahol lányok árulták magukat. Akik persze kedvesek voltak a kis, ugrifüles, szemüveges gyerekhez, mert azt sosem tudhatta az ember lánya, hogy mikor szorul rá valami segítségre. És olyankor bizony elkél egy őszinte barát!
A Robi pedig, a maga 18 esztendejével, szinte istennőként tekintett ezekre a rendkívül mutatós csajokra. Főleg a Zsanettba volt belebolondulva. Teljesen plátóian persze, mert a Zsanettnak volt egy komoly pártfogója. Májernak hívja a szakzsargon az ilyet. Aki közbelép olyankor, ha a nem teljesen veszélytelen foglalkozást űző lányt fenyegetés érné. Ennek a veszélye pedig bármikor fennállt, mert az üzlet hol a Napfényben, hol a Motel éttermében, hol az Éden bárban jött létre.
De vége lett a nyárnak, és bár továbbra is szép, meleg idő volt, a szezonnak vége lett. Nem álltak már sorban családok a lángossütőnél, és a lányoktól sem kérdezte senki, hogy mennyibe fájna egy izgalmas éjszaka. Siófok kihalt lett, a lányok Pesten néztek üzlet után.
A Robi bejárt reggelenként a Meszéna előadásait hallgatni a differenciálszámítás szépségeiről, a Zsanett pedig átjárt a Gellértbe napozni. Mert egy nőnek akkor is örökké formában kell lennie, ha nem a testéből él. Ha viszont abból, akkor meg pláne. Minden nap ott feküdt egy napozóágyon a medence terasz felőli végénél, közszemlére téve a teljesen hibátlan testét, amin – mivel a bőre gyönyörű barna volt – remekül mutatott a rózsaszínű lastex fürdőruha. De néha mi is kihagytunk egy-egy előadást: hol a Matróz-tanszéken egy jó sörözésért, hogy egy filléres uszizásért a Gellértben. Attól a pillanattól kezdve, hogy a Robi észrevette a nőt, nem lehetett vele bírni. Amikor átöltöztünk, addig kutatott a tárcájában, amíg rátalált egy kissé foszlott papírfecnire, amire a Zsanett címe volt felírva. A frász tudja, hogy hogyan jutott hozzá! Az ebéd után én visszamentem az aulába pingpongozni. Volt ott egy srác, sánta volt, ortopéd cipőt hordott. Princnek hívták, és egész nap fogadásokat kötött pingpongmeccsekre meg csocsóra. Velem nem fogadott – igaz én előtte versenyszerűen pingpongoztam –, de ha nem jött egy madár, akit le lehetett vágni egy fogadásra, hogy kiáll ellene egy zsíros kenyérrel is, olyankor ütögettünk kicsit egymással. Persze nem mi voltunk az ászok, hanem a Harcsár Pista nevű csoporttársam, aki tagja volt a magyar férfi válogatottnak.
Na, de nem ez a lényeg!
Miközben ott ütögettünk a Marx szobor közelében, egyszer csak berobbant a Robi teljesen halálra vált arccal. Átmentünk egy kávéra a büfébe, és ott elmesélte, hogy amikor becsöngetett a Zsanetthoz, egy akkora emberhegy nyitott neki ajtót, amilyet ő még nem látott. És roppant nyájasan megkérdezte, hogy kit keres. Slágfertig emberek ilyenkor azt felelik, hogy a Kovácsot a Gázművektől, aki itt lakik az emeleten valahol. De a Robi már annyira nem volt magánál, hogy kibökte a Zsanett nevét. Csodák csodájára az emberhegy nem vágta pofán, hanem hátraszólt a konyhába, hogy:
- Zsanett, téged keresnek!
A Zsanett kijött, nagyon kedves volt, marasztalta is volna a Robit egy kávéra, de az csak annyit tudott kinyögni, hogy csak látni akarta, hogy jól van-e, meg hogy ő idejár a szomszédba egyetemre. Pár mondat után úgy döntött, hogy a kávét nem kéri, mert hamarosan kezdődik az alternatív proszeminárium a vallások felesleges voltáról. Mentette a bőrét.
Az izomkolosszust, aki a Zsanettval együtt lakott, még kétszer láttuk utána. Egyszer a Gellértben, ahol hátul, a kis zuhanypavilonban van két tükör a falon. Ott feszegette az izmait a srác, és meg kell adni, hogy voltak neki. Ott hallottam egy pincér sráctól, hogy a fickónak Zsidó Laci a beceneve, és hogy 54-es a felsőkarja. Ami elég soknak tűnt akkoriban, mert az én combomnak – pedig nem voltam egy cinegelábú – 52 centi volt az átmérője csupán. Másodszor egy filmben láttam a fickót. Kiemelt statiszta volt a Foto Háber című filmben. Az volt a szerepe, hogy két csajt kellett egy-egy karjában tartania. Nem erőlködött, mit mondjak!
A Zsanettet viszont nem láttam hosszú évekig. Igaz, az én életutam is egy kissé zegzugosra sikerült, de az a gyanúm, hogy ő megjárhatta a sittet, mert teljesen eltűnt az éjszakából. A széplányokra akkoriban éppúgy érvényes volt a három T – tiltás, tűrés, támogatás – mint az írókra, vagy a zenészekre. Vagy – ahogy a felejthetetlen Rejtő Jenő írta egy helyen – a kőfaragókra és a balett táncosokra is. Akiket be lehetett vetni különféle rendőrségi akciókra, azoknak elnéztek szinte mindent. A szabadúszókra pedig lecsapott olykor a törvény keze.
Jó öt év múlva épp kint laktam albérletben Budatétényben. Az ottani házakat szinte kizárólag azokból a kövekből építették, amiket a házak alól bányásztak ki, még a múlt század elején, vagy annál is korábban. Az alagutak és pincék pedig behálózták egész Budafokot és Budatétényt. Ezekben működtek a pezsgőraktárak, a kistermelők gombapincéi, és a Zöldért zöldségraktárai is.
Egyik reggel, amikor kora délelőtt értem haza késő este helyett, gyalog bandukoltam fel a 3-as busztól a tűzoltólaktanya felé. Ott, az egyik ilyen nyitott pince előtt láttam hét-nyolc zöldségválogató asszonyt. Sámlikon, vagy talán alacsony székeken ültek, és egy nagy rakás krumpliról szedték le a csírákat. Bakancsban voltak, egyszerű, szétmosott, barna köpenyekben, a hajukat pedig kendővel szorították le. Amikor melléjük értem, odanéztek: nekem hirtelen úgy rémlett, hogy az egyik a Zsanett volt! A szája két oldalán mély ráncok húzódtak le az álla alá, a homlokán egy koszfolt – talán a sáros kezével próbálta meg a verejtéket letörölni –, a kendő alól kilógó haja pedig őszült. De a legszomorúbb a két szeme volt. Tompán nézett valahová a hátam mögé, mint aki már rég feladott mindent, ami csak álom volt talán: a drága szépségpakolásokat a Gellért fodrászatában, önfeledt napfürdőket a siófoki plázson, és a hajnalig tartó pezsgőzéseket a Pipacsban.

zöldségválogatás Ajánlom Budapest

Megosztandó gondolatok
Hétrevaló
A művelt ember járatja a Hétrevalót!

Rovatok