Haverok az Erzsébet sörözőből

A legjobb az volt, amit a franciablokkokkal lehetett eljátszani. Ennek az volt a lényege, hogy az ember előre letépi a szlippet, és az indigóra ráírja, hogy 1 korsó sör. Vagy 1 babgulyás. Ez lesz a műszak végén az elszámolás alapja, ennyit kell a kasszába befizetni.

Utána ugyanazzal a golyóstollal ráírjuk a letépett szlippre, hogy 4 korsó sör. Vagy 2 babgulyás. És lehet vele menni a csaposhoz, vagy a szakácshoz, aki kiadja a rendelést. Mivel négy korsó sört viszünk ki az asztalhoz, és a vendég természetesen annyit is fizet – ha csak le nem lép a számlával (mert van ilyen is!) – a három korsó sör árát zsebre lehet tenni. Az a tiszta haszon.

Erzsébet Söröző Ajánlom Budapest

Még két nyárral korábban, a balatoni nyaralás során, megismerkedtem a Jozsóval. Almássy téri srác volt, és sokat álmodozott arról, hogy egyszer belőle gazdag ember lesz. Az első időkben azzal jutott némi zsebpénzhez, hogy lejárt a térre kártyázni. A fájer nevű hazárdjáték volt a specialitása, és ha sikerült egy madarat fogni, előbb-utóbb összejött egy ebédrevaló az Erzsébet sörözőben, ahol nagyon jól készítették a velő-, és a májropogóst. Tartárral. De mivel komoly összegeket így nem lehetett nyerni, leköltözött a Balatonra, ahol egy bérelt ház udvarában tyúkfarmot létesített. Ámde a baromfitenyésztés egy időigényes sport, ezért amíg nem kezdett el dőlni a lé, a feleségét elszerződtette a helybeli kertvendéglőbe kenyereslánynak. Ebből csurrant-cseppent, és ha nagyon megéheztek, levágtak egy-egy jércét ebédre. Ez nem ritkán fordult elő egyébként, mert a Jozsó úgy megvolt száznegyven kiló, mint a semmi. Az ő jó étvágya pedig felért egy baromfivésszel.

Az augusztus 20-i hétvégére még éppen maradt két pár kendermagos. De azoknak a sorsa is meg volt pecsételve, mert vendégségbe érkezett két haver az Amássy térről. A kövér Tibi, meg a sovány Tibi. A kövér Tibi országos nehézsúlyú bajnok volt bunyóban.
A sovány meg országos haver. Mellesleg pedig pincér volt egy budapesti szállodában, amíg fel nem mondott.

Kupa Balatonfenyves 1943 Ajánlom Budapest

Tőle származott az ötlet, hogy a kétnapos hétvégére – akkoriban még az álmok szintjén sem létezett a szabad szombat – alkossunk egy alkalmi pincér-brigádot. Beszélt a tulajjal, a tulaj pedig ráállt a dologra: három pincére volt – meg a kenyereslány ugye –, jól jött neki a hétvégére a segítség.

Azzal kezdtük, hogy a raktárból kipakoltunk a kerthelyiségbe tíz asztalt, a hozzájuk tartozó székekkel. Amikor a terítésre került sor, a sovány Tibi megjegyezte:

- Most már csak egy kis váltópénz kéne!

Kiderült, hogy kettejüknek együtt sincs annyi pénzük, hogy egy húszasból visszaadjanak.

Hazamentem, hoztam egy százast, amit útközben felváltottam a postán. Abban állapodtunk meg, hogy a sovány Tibi lesz a fizetőpincér, mert neki már van gyakorlata.

Tényleg volt.

Gyorsan elmondott nekünk egy pár trükköt, amit egy ilyen gebines vendéglőben be lehet vetni. A legjobb az volt, amit a franciablokkokkal lehetett eljátszani. Ennek az volt a lényege, hogy az ember előre letépi a szlippet, és az indigóra ráírja, hogy 1 korsó sör. Vagy 1 babgulyás. Ez lesz a műszak végén az elszámolás alapja, ennyit kell a kasszába befizetni. Utána ugyanazzal a golyóstollal ráírjuk a letépett szlippre, hogy 4 korsó sör. Vagy 2 babgulyás. És lehet vele menni a csaposhoz, vagy a szakácshoz, aki kiadja a rendelést. Mivel négy korsó sört viszünk ki az asztalhoz, és a vendég természetesen annyit is fizet – ha csak le nem lép a számlával (mert van ilyen is!) –, a három korsó sör árát zsebre lehet tenni. Az a tiszta haszon.

Az eljárás szépséghibája, hogy a 4 korsó sörről a szlippet le kell adni a söntés, vagy a konyha kijáratánál ücsörgő felírónőnek. Aki felszúrja a papírfecnit egy százas szögre. Ettől kezdve a bizonyíték, hogy a 86-os számú szlippre 4 korsó sört vitt ki a pincér, úgyszólván le van betonozva. A 86-os másolaton ugyanis ott áll, ugyanazzal a kézírással, hogy 1 korsó sör! És este a két bizonylat találkozik.

Elvben!

A gyakorlatban azonban nem. Mert zárás után a gebines, ahelyett, hogy hazamenne kipihenni a nap fáradalmait, begyújt a kis vaskályhába akkor is, ha napközben negyven fok volt árnyékban – és eltüzeli az összes bizonylatot. Mert esze ágában sincs a tényleges forgalomról beszámolni, pláne az után adót fizetni, amikor arra egyszer majd sor kerül.

A trükköt bevetettük párszor, és már előre dörzsöltük a kezünket, hogy milyen remek lesz a bevételünk. De csalódnunk kellett – nekem legalábbis –, mert amikor leültünk este, zárás után, azt mondta a sovány Tibi, hogy majdnem mínuszban vagyunk.

- Túl sokan léptek meg fizetés nélkül – vonta le a következtetést. Miközben olyan arcot vágott, mint akinek megdöglöttek a malacai. Hát igen! A világ tele van jellemtelen emberekkel, nem igaz? Kész szerencse, hogy jártam én már életemben súlyosabb helyen is, mint az Almássy tér. Ahol rendesen pakliztak a sipisták, és a palimadaraknak valahogy nem tűnt fel, hogy hol az egyiknek, hol a másiknak van „fájere”. Mert a póker akkor még nem igazán volt divatban a parkokban. Csak a fájer, meg a huszonegy.

Én ezért már az elején tartottam attól, hogy ez a két srác nem a jellemgrófok közül való. Így azután lefizettettem menet közben néhány asztalt. Felkészülve a legrosszabbakra. Úgyhogy, az esti gyászjelentés után, miközben a személyzeti babgulyást kanalaztam, csak annyit kértem a fiúktól, hogy adják szépen vissza a százasomat, és váljunk el békével. Másnap, mialatt a megkeresett százasomból, hideg sört ittam a strandon, a két Tibiről szakadt a víz a placcon. Miközben csak az vigasztalta őket valamennyire, hogy engem mennyire palira vettek.

Nincs is szebb dolog a kárörömnél!

De hamar megvigasztalódott mindenki: én visszamentem ősszel az egyetemre, a nagy Tibi kapott engedélyt egy butik nyitására Kispesten, a Jozsó kötős lett, a kis Tibi pedig a következő szezonban fizetőpincér lett a Tölgyfa csárdában. Ahol annyi pénzt keresett, hogy a szabadnapjain beült egy taxiba, és körbeautózta a Balatont, itt-ott megállva egy-egy sörre, vagy Unikumra.

Hiába, a kemény emberek a tűzben edződnek, ahogy ezt korábban Osztrovszkij meg is írta.
De arra még maga Osztrovszkij sem gondolt, hogy a Jozsó ’75-ben kimegy Amerikába, és pár éven belül megalapítja az ország első kóser repülőtéri catering hálózatát.
Tényleg milliomos lett a végére. De dollárban!

 

Megosztandó gondolatok
Hétrevaló
A művelt ember járatja a Hétrevalót!

Rovatok