Az én hibám, hogy emlékeim vannak

Még a sok kis aranyos csalitpatkányka motoszkálása, futkosása is hozzátartozik a hangulatos, Duna-parti beszélgetésekhez csakúgy, mint a házi hosszúlépés. ˙(egy téli jegyzet)

Ma végre lesétálhattam az alsó rakpartra, ahol nyaranta szigorú fröccsözéseket rendezünk: olyan hangulatos az otthon elkészített, behűtött hosszúlépést (mert valójában se nagy, se kisfröccsöt nem mernénk a negyvenfokos hőségben inni) a rakpartra kiülve, beszélgetve meginni. Még a sok kis aranyos csalitpatkányka motoszkálása, futkosása is hozzátartozik.
Egy régi barátnőmmel nagyon nehézkesen szerveztük meg a találkozót, mindkettőnknek annyi mindent kellene mostanában százfelé szakadva megcsinálni, hogy már nem is igazán írtunk egymásnak, ráadásul súlyos, kétoldali telefonallergiában szenvedünk – de végre sikerült egy séta erejéig találkozni.
Fröccs ezúttal nem volt, irgalmatlan hideg igen, némi szél, pici szemerkélés is… és egy tanulságképpen emlegetett céltalan kérdés:

“Az én hibám, hogy az emlékeim rabja vagyok?” 

Ennyire jutottunk, fél óra alatt.

pest

Megosztandó gondolatok
Hétrevaló
A művelt ember járatja a Hétrevalót!

Rovatok