Időkapszula került elő a múzeumban

Hogy a Szépművészeti Múzeum Román csarnoka a város egyik legizgalmasabb és legrejtélyesebb belső tere, azt eddig is tudtuk, ám hogy a hetven évig elzárt, most pedig felújítás alatt álló terem még mindig tartogat meglepetéseket, arra a szakemberek sem számítottak

A freibergi kapu beépített gipszmásolata fölött, egy rozettában találták meg a restaurátorok azt az időkapszulát, amely részletesen leírja, kik vettek részt annak idején a múzeum legszebb tereinek díszítésében.

IDŐKAPSZULÁT TALÁLTAK A ROMÁN CSARNOKBAN

Forrás: MuzeumCafe.reblog.hu

A kis üvegben elhelyezett cédulán ez olvasható:

„A román terem festését tervezte Glaser János festő mester, a figurális részletek Reissmann Miksa festömüvésztöl készültek, a díszletfestések Beszédes Ottó festösegéd vezetése alatt készültek el. – Továbbá a két lépcsöház, a Díszterem, Michel Angelo terem, a Dór és a Ión termek festömunkái, szintén az itt nevezet festöktöl készültek. Ezen munkák kivitele 1903 október elejétöl 1904. junius végéig tartott. –

Ezen okmányt ide elhelyeztem mielött az állványt a teremböl lebontották. –

1904. május hó. 28-án Beszédes Ottó”

A teljes cikk a MúzeumCafe-n olvasható, mi a PestBuda.hu-n találtuk.

 

Megosztandó gondolatok
Hétrevaló
A művelt ember járatja a Hétrevalót!

Rovatok