Minimál

“Amikor filmet készítek, az egyik fő szempont, hogy ne okozzak kárt. Hiszen a rendező többnyire nem szerepel a saját filmjében, a szereplők viszik helyette vásárra a bőrüket. Ehhez nagy bizalom kell. És ha ez megvan, ha a végeredményt látva jól érzik magukat és felszabadultak, az már siker. Itt pedig ez történt.” Szirmai Márton Minimál című filmjével nyert a Rákospalotai Rövidfilm Fesztiválon

Alabama és Monroe

A Cirko-Gejzír hírét küldte be szerkesztőségünkbe Anna. Hallgassátok meg a film egyik magával ragadó dalát, aztán menjetek el a Cirko-Gejzír Moziba megnézni a filmet! Ha párosan mentek és a “bendzsó” jeligére kéritek a két jegyet, 20% kedvezményt kaptok.

Godot Filmklub 47.

Aki nem tudja pontosan, miért szereti a filmeket, és nem tudja elmagyarázni még a hozzá legközelebb állóknak sem, miért éppen AZT a filmet szeretné ajánlani – az hallgassa meg Reményi Róbert filmesztéta elemzéseit és javaslatait. Gondolatot csenni ér, ha ilyen jó szívvel adják, tanulni pedig továbbra is dicsőség!

Herzog: Woyzeck a FILMKERTben

Novemberben indul a “Film/Színház” sorozat, mely keretein belül hétfőnként filmvetítést tartanak. A filmeket bevezeti, a végén a kötetlen beszélgetést levezeti Reményi Róbert filmesztéta.

A leghűségesebb barát

Csak mi tudjuk, ők nem fogják fel és nem hiszik el sohasem: az ember a kutya legrosszabb barátja.

Kirakatban bohémia

Egyedülálló rajongással találkozott szerkesztőségi körünkben az az ötletem, hogy menjünk el a “Bohémia a Kirakatban” nevű cseh estre. Filmek, zenék, cseh sörök, retró, hangulat, két fantasztikus kultúrmisszionárius, nosztalgia vagy divat kinek-kinek életkor szerint, lehet válogatni!

Szexi Mesterek

Mit lehet a legjobban Budapesten csinálni? Sorozatokat nézni!
Najó, talán dehogyis. Viszont néha mindenkinek szüksége van némi egyszemélyes kikapcsolódásra a legotthonosabb szórakozóhelyen: otthon!
– Guszti megmondja a sorozatajánló teringettét.

Egy francia család

Sajnálatos módon elhidegültünk a szerkesztőség technikai feltételekért felelős részlegétől, így sem átolvasni, sem 18-as korláttal ellátni nem fogja senki a cikket. Rosszkor jött ez, mert csupa necces dolog van terítéken. Olvasd felelősséggel!

La tete en friche

Már nem kérdés a vasárnap esti program! A sokadik kánikulai hétvége és csobbanós vadulás után egy igazi családi kanapézást ajánlunk: nézzünk TV-t! A francia film és a limonádé az egyetlen komplex gyógyír, ami felkészít a közelgő hétfőre is egyúttal.

Tranzit Kert 2013 Mozi Nyár

A Tranzit Art Café is igazi törzshely egy filmrajongónak. A szezonális filmkluboknak, filmfesztiváloknak helyet adó szórakozóhely, idén is megnyitja kertmoziját, és a könnyebb, magyar nyelven nézhető nagysikerfilmeket kínálja ingyen.

Hétrevaló
A művelt ember járatja a Hétrevalót!

Rovatok