Boogie-woogie

Az megvan, hogy a rock and roll őse a '20-as, '30-as években keletkezett? A swing alapú táncok közé tartozik, így rokon táncai a lindy-hop, a shag, a balboa illetve a west coast swing... elég vidám eredet!

boogie-woogie Ajánlom Budapest

Mikor kezdtél táncolni?
Még 9 évesen kezdtem táncolni balettet és jazz-balettet, amit 9 éven keresztül csináltam. Ezek adták a táncos alapokat, némi magabiztosságot, és szoktattak a fellépéshez is, mivel minden év végén előadtunk 2-3 koreográfiát. Aztán később hozzájött a társastánc, majd egy kis hastánc, rocky, lindy…

Hol találkoztál először a boogie-woogie-val?
Egy Oktogonos tánctáborban, 2002-ben. Akkor még nem tudtam, hogy ez lesz az a tánc, ami később nagyban meghatározza az életemet. Akkor annyit láttam, hogy ez jó, vidám, pörgős, szeretném megtanulni. Táncpartneremmel és későbbi férjemmel kijártuk a tanfolyamokat, pár évvel később indultunk versenyeken, de azt abbahagytuk, és inkább a tanítás felé kezdtünk kacsingatni.

Miért?
Rá kellett jönnünk, hogy a versenyzés nem a mi műfajunk. Sokkal jobban érezzük magunkat, ha nincs teljesítési kényszer, és csak magunknak, vagy egy szűkebb közönségnek táncolunk. A tanítás, a tánc másokkal való megszerettetése mindig is vonzott mindkettőnket, így kijártuk a sportoktatói tanfolyamot a TF-en, és 2008-tól oktatjuk a boogie-t a lelkes tanítványoknak.

Pontosan milyen tánc a boogie?
A boogie-woogie a rock and roll őse, a 20-as, 30-as években keletkezett. A swing alapú táncok közé tartozik, így rokon táncai a lindy-hop, a shag, a balboa illetve a west coast swing. Nagyon jókedvű páros tánc, változatos elemekkel. A változatosság abból is fakad, hogy a gyors változata nagyon pörgős, dinamikus, a lassú változata pedig lágy, a nőiességet hangsúlyozza. A tánc fókuszában a zenével és a partnerrel való összhang áll.

Mit szeretsz legjobban a táncban?
A változatosságot és az improvizációt. Nem lehet megunni, mert a jazzre ugyanúgy táncolható, mint a rock and roll zenékre. A mozdulatokkal, figurákkal vissza tudjuk adni a zene hangulatát, váltakozásait. Ennek leglátványosabb eleme a stop: ha a zenében leáll a dob/ének, mi is megállunk, vagy beillesztünk egy látványos figurát. Ehhez persze sok zenehallgatás és gyakorlás kell, és persze a partnerre is rá kell hangolódni.

Ha valaki kedvet kapott, hogy kipróbálja ezt a táncot, hol tudja ezt megtenni?
Mi Budapesten, az Oktogon Tánccentrumban tanítunk. Nagyon jó szokott lenni a hangulat, a társaság főleg fiatalokból áll. Párcsere van az órákon, így párt sem kell hozni. Az aktuális tanfolyamok a honlapunkon megtalálhatók.

 

Megosztandó gondolatok
Hétrevaló
A művelt ember járatja a Hétrevalót!

Rovatok