ÚJRAKEZDHETNÉNK

„Dörögnek újra a szintik, az lesz!” jósolta Kovács Ákos 2014. tavaszán, amikor bejelentette: csak nem pontosan két évvel a 2084 nagylemez bemutató koncertje után zenekarával újra az Arénában lép fel. Kinga ajánlója, köszönjük!

IGAZÁN vártuk a pillanatot: Ákos egy év hazai koncert szünet után újra Magyarországon, ráadásul két év után ismét a Papp László Budapest Sportarénában zenél. Tavasszal jelentették be, hogy 2014. december 13-án az Arénában fog fellépni Ákos és zenekara. A jegyeket rövid időn belül elkapkodták (már 500 darab alatt van a megvásárolható jegyek száma, s már csak szóló ülőjegyek kaphatók), ezért december 12-re is hirdettek egy előadást, ami szintén nagy erőkkel trappol a teltház felé. Az akos.hu weboldalon már nincs lehetőség a jegyvásárlásra, érdemes a jegyirodákhoz fordulni!

Ákos koncert Aréna 2014 Ajánlom Budapest

Ákostól megszokott módon most is újdonsággal rukkol elő, ráadásul idén egy régi- új ismerőssel: az Utolsó hangos dal- turné és a Karcolatok 20 koncertek után ismét együtt zenél Ákossal az ex- bonanzás Hauber Zsolt. Most nem vendégként lép fel, hanem Lepés Gábor és Bánfalvi Sándor mellett Zsolt is a zenekar teljes jogú tagja lesz. Az együttműködés első gyümölcse az idén ősszel megjelent Igazán című mini album, amelyről az Újrakezdhetnénk és az Igazán című dalok a rádiók mindennapos vendégei.

Ez a formáció új hangzásvilágot is hozott magával: a 2084-gyel elindult szintipopos, Bonanza Banzájt idéző stílus egyértelmű felerősödését. Ahogy Ákos fogalmazott: „Dörögnek újra a szintik, az lesz!”(kulturainfo.hu)

Ezt a közönség minden bizonnyal hálásan fogadja majd. Emlékeim szerint a 2012-es Sziget koncerten és a 2084 lemezbemutatón is a következőképen alakult az ováció erőssége: új Ákos dalok, régi Ákos dalok, végül a legnagyobb lelkesedést a Bonanza Banzai zenék váltották ki az emberekből.

Akárhogy is: profizmus, elsőre közhelyesnek tűnő, de valójában elgondolkodtató szövegek, lenyűgöző látvány és hangzás, ez mind- mind garantálható azok számára, akik pénteken vagy szombaton az Aréna felé veszik az irányt!

Ákos Aréna 2014


Időpont: 2014. 12. 12. - 2014. 12. 13.
Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna
Belépő: 5 990- 14 990 Ft
Web: facebook.com/AkosOfficial

Megosztandó gondolatok
Hétrevaló
A művelt ember járatja a Hétrevalót!

Rovatok