A Japán Kávéház újranyílik!

Ha szeptember 27-e és 29-e között az Erzsébet téren jártunk, akár be is ülhettünk egy óriási Douwe Egberts Omnia csészébe. Voltatok már a Japán Kávéházban?

A kávéház varázslat volt, fényárban úszó hatalmas termeivel, a velencei tükrökkel és csillárokkal. Egyszerre voltak a nagyvárosi életforma nélkülözhetetlen elemei, a művészeti és kulturális élet pezsgő központjai de emelett volt bennük valami titokzatos, valami egzotikus is, valami titkolt elvágyódás. Elég a nevüket felidézni – Japán, Abbázia, Sorrentó, mind egy talpalatnyi külföld itthon, egy képzeletbeli szabadkikötő – és minket is elfog valami megnevezhetetlen vágy. A sétán ennek eredünk nyomába, megidézzük a múltat, felidézzük ezt a vágyat, hogy mit is jelentett a századfordulón kávéházba járni, milyen lehetett betérni oda, ahol az egyik asztalnál Kosztolányiék társasága, a Nyugatosok mulattak, vagy Lechner Ödön ült hívei körében, Rippl Rónai József tartott asztalt, visszatérni oda, ahol a sarokban József Attila írta halhatatlan sorait. Kóstoljunk bele együtt a hamisítatlan, századfordulós Budapesti életbe, a séta végén pedig az Omnia közreműködésével még a Japán Kávéházat is újranyitjuk és megiszunk együtt egy csésze kávét.
Aki szeptember 27-e és 29-e között az Erzsébet téren jár, beülhet a Hello Wood által tervezett és kivitelezett óriási Douwe Egberts Omnia csészébe. Sőt, 29-én, a kávé világnapján minden kedves érdeklődő egy csésze különleges kávét is kap a helyszínen!
A szeptember 29-i séta kóstolója a kávé világnapja alkalmából nem a Japán Kávéházban, hanem az Erzsébet téri óriáscsészénél lesz.

Aktuális SÉTAIDŐPONTOK/REGISZTRÁCIÓ:

idopont1031

A sétára regisztrálni október 17-től lehet.

Megosztandó gondolatok
Hétrevaló
A művelt ember járatja a Hétrevalót!

Rovatok